Események
Média
Magamról
Torres Dani - Biográfia

Született 1982 február 18.-án magyar édesanya és ecuadori apa gyermekeként, először A Megasztár televíziós énekverseny-műsorban tűnt fel egy vibráló egyéni művészként ötvözve két kultúrát és egy egyedi dalszerzői vénát mutatva, melyben a reggae, funk, rock és elektronikus zene stílusjegyei is megtalálhatók. 2005-ben jelent meg első albuma Versus név alatt az egykori bandájával, a Veni Styx-szel. Ezen a korongon olyan slágerek voltak hallhatók, mint az Europunk, vagy Manu Chao Mr. Bobby-jának feldolgozása. Az album aranylemez lett, majd az év legjobb modern rock albuma kategóriában nyert BRAVO-Otto díjat, és jelölést kapott a Fonogram Díjátadó Gálán is. 2007-ben megjelent a második album Revolutio néven, szintén a Sony-BMG által, mely jegyezte a Három az Egyben című slágert, mely főcímdala volt a Nescafé kampányának, illetve a Fegyverem az Adrenalin és a Good Night Joe című klipes dalt, melyeket nagy rotációban játszott a két zenetelevízió, a Viva és az MTV Magyarország. Ez az album is jelölést kapott a legjobb modern rock album kategóriában a 2007-es Fonogram Díjátadó Gálán.

2008-ban Torres Dani szerepet vállalt a világhírű Andrew Lloyd Webber darabban, a Macskák!-ban, ezzel elindítva az azóta is aktív színészi karrierjét is. Szerepet vállalt olyan produkciókban, mint a Godspell, a Kabaré, a Padlás, és a Mézga Család. 2010-ben Dani nevezett a németországi Welcome To Europe, az Európai Bizottság által megrendezett és támogatott dalversenyre, Europe című dalával, harmadik helyezést elérve, és a dal megjelent az ugyanilyen című válogatáslemezen is.

Producerként és dalszerzőként dolgozott az X-Faktor egyik döntősének, Bagosi Alexandrának bemutatkozó dalában, az Ébredésben, mely a Sony gondozásában jelent meg, Az Első Dalom című válogatáslemezen. 2012-ben pedig zenei producerként és főcímdal-szerzőként a SportTV műsorában, a Fiesztában. 2014-ben pedig a Kéktúra 2015 projektben zeneszerzőként és idegenforgalmi szakértőként is közreműködött.

Zeneszerzőként illetve sound designerként dolgozott a Kabaréban és a Micimackóban. 2017-ben jelent meg a harmadik, CHANGE címűalbuma, amelynek főcímdala, a Change, olyan országos médiumokbanvolthallható, mint a Petőfi Rádió és a Music Channel. 2018 őszén szerepet vállalt a Sztárban Sztár! című televíziós vetélkedőben, majd 2019 nyarán jelent meg a My Gazelle című felvétele, melynek a Budapest Parkban játszott koncert szolgáltatta a videóját. 2020-ban a karantén alatt jelent meg a nagysikerű felvétel, a Valami Jó, mely videójának elkészítéséhez sok nem szakmabeli és megannyi elismert művész csatlakozott, mint Horányi Juli, Réti Barnabás, Hajnal János, Fátyol Hermina, Andrádi Zsanett Zsaki, Bercsényi Péter, a teljesség igénye nélkül. Jelenleg már a 4. lemezén dolgozik, 2021-es megjelenéssel.

Awards

  • Megasztár 1: Gold disc 2005, platinum disc 2006
  • Megasztár 2: Gold disc 2005
  • Torres Dani és a Veni Styx - Versus: Gold disc 2005
  • Bravo OTTO: Best rock album 2005
  • Fonogram Gala nomination for best modern rock album 2005 (Versus)
  • Fonogram Gala nomination for best modern rock album - 2007 (Revolutio)
  • Honored for work on propagation of Latin-American culture in Hungary by the Mexican Embassy and the Latin-American Association of Hungary
Vásárlás
Kontakt

Koncert

Tel. +36 30 9602243
info@danitorresofficial.com

Személyes


torres@danitorresofficial.com